A tavaszi online oktatás időszakában óriási akadályokkal kellett megküzdeniük azoknak a fiataloknak, akiknek nem volt otthon a tanuláshoz nélkülözhetetlen digitális eszközük. A Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda (HTTP) Alapítvány nyáron pályázatot hirdetett a Nyíregyházi Szakképzési Centrum iskoláiban tanulók számára, hogy hozzájuthassanak a megfelelő számítógépekhez, a Cisco Magyarország pedig vállalta, hogy adomány­akciót szervez, melynek eredményeként kedden vehetett át száz diák ajándék laptopokat.

A rendezvénynek a digitális alkotóműhely adott otthont, ahol Gurbánné Papp Mária, a centrum főigazgatója köszöntötte a támogatókat és a pályázat nyerteseit. A tíz iskolát egy-egy tanuló képviselte személyesen, míg tanáraik és társaik Webex Boardon keresztül, online csatlakoztak az átadóhoz.

Sokan álltak melléjük

– A HTTP Alapítvány küldetése az informatikaoktatás és -képzés támogatása. Mi is próbáltunk alkalmazkodni a járvány miatt megváltozott helyzethez, és igyekeztünk segíteni a digitális oktatásban résztvevő tanárok és iskolák munkáját. A környezetünkben lévő IT cégek is érzékelték, hogy a jó szándék már kevés, ugyanis nagyon sok helyen hiányoztak a megfelelő eszközök ahhoz, hogy a gyerekek „megjelenhessenek” az online tanórákon. Partnereinkkel közösen elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan tudnánk segíteni. Szerencsére sokan álltak mellénk, így 25 millió forintot fordíthattunk digitális eszközök beszerzésére – mondta Sisák Zoltán.

A HTTP Alapítvány vezetője hozzátette: szerették volna, hogy ezek az adományok olyan helyre kerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Olyan partnert kerestek, akivel jó az együttműködésük, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum pedig ilyen. Első körben tehát erre a régióra fókuszáltak, de a program nem ért véget, további hátrányos helyzetű térségek tanulóinak nyújtanak segítséget.

A SZAKKÉPZÉSBEN MÁR EDDIG IS PÉLDAÉRTÉKŰ VOLT AZ ÖSSZEFOGÁS AZ IT ÁGAZAT IPARI SZEREPLŐI ÉS AZ ÁLLAMI OKTATÁS­IRÁNYÍTÁS KÖZÖTT.

– A jelenlegi rendkívüli helyzetben különösen örvendetes, hogy ez az összefogás megteremtette száz hátrányos helyzetű diák számára a tárgyi feltételt ahhoz, hogy bekapcsolódhassanak a digitális oktatásba – jelentette ki dr. Magyar Zita.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke emlékeztetett: hazai forrásból, pályázatok útján a centrum az idén csaknem 15 millió forint értékben kapott már digitális eszközöket.

Könnyebb lesz a felkészülés

– Iskoláinkban a szakma elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyelvi és informatikai alapkészségek fejlesztésére, valamint arra, hogy diákjaink megtanuljanak csapatban dolgozni és rugalmasan alkalmazkodni a munkaadók elvárásaihoz. Mindehhez nagyban hozzájárulnak a most kapott IT eszközök – mutatott rá Gurbánné Papp Mária főigazgató.

Molnár Enikő a Zay Anna középiskola végzős diákja, aki a tavaszi digitális oktatáshoz csak okostelefonon tudott kapcsolódni. Ez megnehezítette a tanulást, ami nagyon fontos számára, hiszen hamarosan képzett kisgyermekgondozó és -nevelő lesz.

– Szerencsére nem maradtam le, de most már sokkal könnyebb felkészülni a tanórákra – árulta el a buji lány, aki nagyon szereti a gyerekeket, így nem kérdés, a szakmájában fog elhelyezkedni. Addig azonban még hátra vannak a vizsgái és „néhány” laptop előtt, tanulással töltött óra.

Forrás: Szabolcs Online, CsA
Fotók: Dodó Ferenc